A két ország illetékesei a közelmúltban találkoztak, és a
turizmus fellendítéséről tanácskoztak.
A két ország közti találkozón Katart az ottani Turisztikai Hivatal elnöke, Ahmed Al Nuaimi, míg
Törökországot az ország nagykövete, Hakki Emre Yunt képviselte. A két ország képviselői első sorban arról folytattak megbeszéléseket, hogy közösen hogyan tudnák a egymás, illetve a két ország saját turizmusát még jobban fellendíteni.

A cél a turizmus még nagyobb mértékű fellendítése
Emellett azonban már voltak konkrét közös tevékenységek is, amelyekről szó esett a turizmus érdekében. Törökország katari nagykövete, Hakki Emre Yunt elmondta, hogy izgatottan várja az együttműködést. Szó esett olyan reklám lehetőségekről is, amellyel mindkét ország promótálhatná magát mind a keleti, és nyugati pacokon is.
Törökország online foglalás-TKL-
Törökország Online