Belépés a foglaláshoz
Januárban emelkedett az országba érkező túristák száma
Januárban emelkedett az országba érkező turisták száma
Januárban 7.7 százalékkal több túrista érkezett Törökországba, áll egy jelentésben.
A Török Kulturális és Turisztikai Minisztérium jelentése szerint a Törökországba érkező túristák száma 7.7 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos hónapjához viszonyítva, így idén januárban 809,974-re emelkedett az országba látogatók száma, a tavalyi 751,817 után.


Isztambul

Nemzetiségekre lebontva januárban a legtöbb látogató Németországból, Iránból, illetve Bulgáriából érkezett. Nem véletlen egyébként a túristák számának növekedése, hiszen az idei évre nézve az előrejelzések bizakodóak. A szakértők szerint sokkal több túristát láthat majd vendégül idén az ország, és Törökország továbbra is az európai túristák egyik fő úticélja marad 2010-ben.

mecset

A Kék Mecset


A legfontosabb szempont, ami miatt Törökország népszerű lesz 2010-ben, azok az alacsony árak, hiszen a török font gyengülő tendenciát mutatott az elmúlt időszakban az euróval szemben, így az árak csatáját valószínűsíthetőleg Törökország nyeri majd európai riválisaival szemben.


-TKL-
Információk Törökországról, a városokról, szállásokról, az odautazásról!
Copyright 2009 - MCOnet Hungary Minden jog fenntartva!